Jeruzsálem 1244-ben elesett, s a szentföldi keresztesek kétszáz esztendei háborúskodás után egyetlen valamirevaló erősségben húzhatták meg magukat: Akkóban. A város impozáns bástyáit és vastag kőfalait mintegy tízezer harcos védte. Ám 1291 tavaszán Akkót ostrom alá vette az irdatlan mameluk sereg.
Az Elátkozott toronyban Roger Crowley eleven mesélőkedvvel számol be a mamelukok bősz támadásáról, akik a dzsihád lázában égve képzett árkászok csapataival és óriási katapultokkal felszerelkezve indultak Akkó falai ellen, hogy minden korábbinál hevesebb lövedékzáport zúdítsanak rájuk. A szerző fennmaradt arab forrásokból és eleddig lefordítatlan latin okiratokból merítve eleveníti föl az összeomlóban lévő keresztes királyságok és a harcos iszlám konfliktusát. Az Elátkozott torony, középpontjában a drámai utolsó ütközettel, lebilincselően ábrázolja a keresztes hadjáratok korát, s merőben új szemszögből láttatja a világtörténelem e fordulópontját.
„Az ádáz tusa végül egyetlen konkrét pontra összpontosult. Akkó középkori látogatói fantáziadús hasonlatokkal jellemezték a város alakját: hol csatabárd formájúnak írták le, hol egy keresztes pajzsához hasonlították, hol pedig – egyszerűbben, de nem kevésbé láttatón – olyan háromszögként festették le, amelynek alapját a tenger határolja. A háromszög másik két oldalát a város egyetlen falának északi és keleti része alkotta, melyek folytonosságát helyenként kapuk és bástyatornyok szakították meg. Előtte egy alacsonyabb külső fal és vizesárok húzódott. A két falszakasz a háromszög csúcsában találkozott, amely a vár legsebezhetőbb, egyben legjobban megerősített körzete volt – és persze itt tombolt a leghevesebben az Akkóért vívott küzdelem. Ezt a helyet egy félelmetes torony védte; a védelem talpköve, amelyet a keresztesek csak Turris maledicta, vagyis Elátkozott torony néven emlegettek.”
